# Értesítő könyvecske
[Nagyatádi Kulturális és Sport Központ – Városi Múzeum](https://so.hu.museum-digital.org/index.php?t=institution&instnr=94)
Leltári szám szerint: NVM_T_2019.11.1
Leírás
Papp Ferenc 1916-ban született Rinyaszentkirályban (Somogy megye), és 14 évesen, 1930-ban iratkozott be a Nagyatádi Iparostanonc Iskolába kereskedő tanulónak. Az iskolával párhuzamosan a helybeli Adler Géza fűszer- és csemegekereskedésében dolgozott: három évig mint tanonc (1930-1933), majd egy évig már segédként (1933-1934). Ez az értesítő (mai szóval: ellenőrző) füzet a III. tanév tanulmányi előmenetelét rögzíti. A beleírt órarendből látszik, hogy az akkori munkahét 6 napos volt, amelyből két napon, kedden és pénteken 16-19 óráig jártak a tanulók iskolába, a többi napokon és időben munkahelyükön dolgoztak. A félévi értesítő szerint az alábbi tantárgyaik voltak: hit- és erkölcstan, magyar nyelv és üzleti levelezés, természettan-vegytan, polgári és közgazdasági ismeretek, ipari könyvvitel és költségvetéstan. Ezeken kívül értékelték a magatartást, és az írásos munkák külalakját. A könyvecskét az iskola igazgatója, Barta Ferenc, és a tanuló munkaadója, Adler Géza is aláírták.
Anyag/ Technika
Papír / nyomtatvány
Méretek
10 x 16,4 cm, 24 oldal
___
- Kibocsátás ...
- ki: [Királyi Magyar Egyetemi Nyomda](https://so.hu.museum-digital.org/index.php?t=people&id=79022)
- mikor: 1932-1933
- hol: [Budapest](https://so.hu.museum-digital.org/index.php?t=oak&ort_id=989)
- Említés ...
- ki: [Papp Ferenc](https://so.hu.museum-digital.org/index.php?t=people&id=76412)
- mikor: 1930-1934
- hol: [Nagyatád](https://so.hu.museum-digital.org/index.php?t=oak&ort_id=39876)
## A következő válogatás része
- [KDS](https://so.hu.museum-digital.org/index.php?t=serie&serges=687)
## Szakirodalom
- Bősze Sándor (szerk.) (2001): Nagyatád Monográfiája II.. Nagyatád
## Kulcsszavak
- [értesítő](https://so.hu.museum-digital.org/index.php?t=tag&id=49622)
- [kereskedelem](https://so.hu.museum-digital.org/index.php?t=tag&id=875)
- [iparostanonciskola](https://so.hu.museum-digital.org/index.php?t=tag&id=71444)
- [iskola](https://so.hu.museum-digital.org/index.php?t=tag&id=13)
- [segéd](https://so.hu.museum-digital.org/index.php?t=tag&id=52888)
- [tanonc](https://so.hu.museum-digital.org/index.php?t=tag&id=48516)
- [tanulás](https://so.hu.museum-digital.org/index.php?t=tag&id=54330)
___
Rekord frissítve: 2020-12-26 19:40:56
[CC BY-NC-SA @ Nagyatádi Kulturális és Sport Központ – Városi Múzeum](https://creativecommons.org/licenses/by-nc-sa/4.0/deed.hu)
___
- https://so.hu.museum-digital.org/data/hu-so/images/94/659735-nvm_t_2019111/Ertesito_koenyvecske/Ertesito-koenyvecske-659735.jpg
- https://so.hu.museum-digital.org/data/hu-so/images/94/659735-nvm_t_2019111/Ertesito_koenyvecske/Ertesito-koenyvecske-659735-2.jpg
- https://so.hu.museum-digital.org/data/hu-so/images/94/659735-nvm_t_2019111/Ertesito_koenyvecske/Ertesito-koenyvecske-659735-3.jpg
- https://so.hu.museum-digital.org/data/hu-so/images/94/659735-nvm_t_2019111/Ertesito_koenyvecske/Ertesito-koenyvecske-659735-4.jpg
- https://so.hu.museum-digital.org/data/hu-so/images/94/659735-nvm_t_2019111/Ertesito_koenyvecske/Ertesito-koenyvecske-659735-5.jpg
- https://so.hu.museum-digital.org/data/hu-so/images/94/659735-nvm_t_2019111/Ertesito_koenyvecske/Ertesito-koenyvecske-659735-6.jpg
- https://so.hu.museum-digital.org/data/hu-so/images/94/659735-nvm_t_2019111/Ertesito_koenyvecske/Ertesito-koenyvecske-659735-7.jpg
- https://so.hu.museum-digital.org/data/hu-so/images/94/659735-nvm_t_2019111/Ertesito_koenyvecske/Ertesito-koenyvecske-659735-8.jpg